(Könyvkuckó)
Mivel
megfigyeltem, hogy perverz élvezettel olvasom mások könyveket lehordó
kritikáit, ezért magamból kiindulva titeket sem kímélhetlek meg ettől az
élvezettől. :D
Anno
volt már egy félig sikerült próbálkozásom az írónőt híressé tevő könnyvvel, az
Utóirat: Szeretlekkel, amit imádtam Reader’s Digest-es rövidített kiadásban…
csakhogy a teljes könyv semmivel sem adott több élményt. De hát botor módon
megvettem ezt a fregényt is, így karácsony utáni levezető mozgásként,
gondoltam, elolvasom. Hát, nem kellett volna.
Lou
Suffern igazi törtető szemétláda: napi huszonöt órát tölt a munkaidején, már
rég elfelejtette, milyen a családjával foglalkozni. Soha nem figyel oda se a feleségére,
se a testvéreire, se a szüleire, egyedül reménybeli előléptetése
foglalkoztatja. A dolgok azon a napon változnak meg, amikor életében először
ránéz Gabe-re, az irodája előtt lakó hajléktalanra. Rövid beszélgetésükből arra
a következtetésre jut, hogy hasznára válhat a férfi kivételes memóriája és jó
megfigyelőképessége, így szerez neki egy állást a cégénél. Gabe azonban több,
mint furcsa: nem elég, hogy mindenki imádja, olyan hatékonysággal dolgozik,
mintha több is lenne belőle. Amikor Lou, végleg megelégelve titokzatoskodását,
kérdőre vonja, bevallja: egy csodagyógyszer segítségével valóban képes egyszerre
két helyen lenni. És ezt az ajándékot kész Lounak is megadni… De vajon mihez
kezd a férfi a kölcsönbe kapott idővel? Tud-e még változtatni a családjához való
hozzáállásán, amíg nem lesz késő?
Ez
nagyjából a fülszöveg tartalma, amivel nem is lenne gond, csakhogy ez a rövidke
iromány a könyv háromnegyedének cselekményét leírja. Komolyan, az első 200
oldalon gyakorlatilag semmi sem történik, azon kívül, hogy számtalan
aspektusból megtekinthetjük, Lou mekkora egy barom, illetve Gabe titokzatos
cselekedetein töprenghetünk, de az egyik legnagyobb titkot, amin kedves, sötét
főszereplőnk 190 oldalt tipródik, már ellőttük a fülszöveggel… gratulálok.
Egyébként
a történet egy keretsztoriba van beágyazva, egy lelkiismeretes rendőr ezzel a
mesével próbál némi értelmet verni egy lázadozó kamaszfiúba karácsonykor… ami
csak azért mókás, mert azt a cselekményszálat sokkal szívesebben olvastam, mint
a tényleges sztorit. :D
A karakterizálás
elég gyéren van megvalósítva, elvileg Lou jellemfejlődése állna ugye a történet
középpontjában, na, pont az marad ki a könyvből, legalábbis én nem nagyon
találtam meg. A többiek is eléggé elnagyoltak, van ugye Gabe, aki nagyon
titokzatos, van az odaadó, szenvedő feleség, az alkalmazottait emberszámba se
vevő főnök, a nyomulós titkárnő, a morcos családtagok, a szemét ellenlábas, meg
a mérhetetlenül cuki gyerekek. Hát, nem egy világmegváltóan eredeti sztori ez.
Az
még hagyján, ha legalább jól lenne megírva… de még ebben sincs szerencsénk. Túl
sok a leírás, néha meglehetősen hülyék a hasonlatok, és mindent megtudtam a
vitorlázásról, amit soha nem akartam tudni. X(
És
minderre a fantörpikus, csillámpónikat megszégyenítő mértékben sziporkázó
befejezés teszi fel a koronát. Ami értelmetlen, hirtelen érkezik, és
megpróbálja lenyomni a torkunkon az élet szép, és éljük amíg lehet, típusú
tanulságot, ami itt most a megfelelő megalapozás híján elég furán jött ki.
Egy
szó, mint száz, iszonyú sokáig szenvedtem ezzel a könyvvel, és nem mondhatnám,
hogy megérte. Megkérdőjelezem abbéli vágyamat, hogy végigmenjek az írónő többi
regényén. Mert ilyen biztos nem kell nekem még egyszer.
Cselekmény, történetvezetés: 10/1
Stílus: 10/2
Szereplők: 10/2
Érzelmek: 10/1
Összesen: 10/2
Egyéb:
Borító(k): Meglehetősen giccses, de
egyedi, és passzol a témához. Az eredeti kevesebb színnel dolgozik, az
ízlésesebb valamelyest.
Kedvenc szereplők: (1) Gabe (2) a
feleség (3) a kislány
Kedvenc jelenetek: (1) Gabe kidobja a
tablettákat (2) kezdés (3) Lou ott marad a beteg család mellett
Mélypont: nagyjából az egész, de
különösképpen a vitorlázós leírás, illetve a befejezés
Kedvenc ötlet: az ablakon berepülő
pulyka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése